-          Megint hülye vagy bazdmeg. Fogd már be. A tököm tele van már a monológjaiddal. Miért nem tudsz egyszer végre tőmondatokban fogalmazni? Így.

-          … és a málnaszörp is kiborult… mi? Egyáltalán ki vagy? Vagy egyáltalán? Mert én vagyok, érzem testem minden apró porcikáját, ahogy rezdülnek együtt ebben a mikroorganizmusban ami én vagyok, egy személy de mégis ezernyi apró komponens. Érzem ahogy sejtjeimen átfúródik milliónyi apró üzenet, tehát igen, határozottan érzem hogy vagyok.

-          Viszont én jobban örülnék ha néha nem lennél.

-          De ez csak egy pillanat. Egyszer volt és tudom vége, de lehet-e vége valaminek, ami olyan öröknek tűnt, hogy azt hittem elkísér a végtelenségig? Akkor vágtam bele öklömmel a falba. Úgy tört szét, mintha jégpáncél lett volna, és az apró szilánkok széthullottak, és nem volt semmi csak a csend, de a fülem fájt de így éreztem hogy vagyok, és nem volt semmi csak fény és vakító csillogás, de láttam magam előtt a málnaszörpöt, kinyújtottam hát a kezem –une, deux, trois, számoltam magamban- de nem értem el, elment, elszállt, elrepült…

-          Ca arrive, mon ami…

-          De igazából én minderre rohadtul nem emlékszem. Csak az maradt meg hogy jó volt, ott jó volt minden, ott jó voltam én, de talán nem tudom eldönteni, hogy az egész volt jobb vagy én voltam jobb úgy egészében. Akarom is meg nem is. Hinni. Hogy tényleg.

-          De ez is mit képzel magáról, bejön aztán csak úgy nekiáll és osztja az észt… jobb lesz ha most véget vetek ennek. Mert szinte már én is látom magam előtt, olyan lesz ez mint mikor múlt nyáron újrafestettem a szobám. A tiszta falat összeszennyezik a szúnyogok. Vége. Most. Ennyi. Gyerekek. Szülők. Málnaszörp. De ki vagyok én?

 

Matin by Captain (kitalálta: matin)